Beszámoló és videó – Pszichológiáról Mindenkinek: Segíteni és védeni – pszichológusként a gyermekvédelemben – Czikora Dávid előadása

Pszichológiáról Mindenkinek

Segíteni és védeni – pszichológusként a gyermekvédelemben

Czikora Dávid
klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus

Beszámoló

Dávid előadásának néhány fontos üzenetét már egy korábbi, a Tündérhegyi Pszichoterápiás Osztályon tartott előadásából ismertem, ezért is merült fel, hogy kérjük őt fel a következő Pszichológiáról Mindenkinek előadásra. Az osztályon Dávid főként gyakorlati szempontból közelítette meg a gyermekvédelemmel, bántalmazással, jelzési kötelezettséggel kapcsolatos fő tudnivalókat pszichológusi minőségből. Mostani felkérésünkben kifejezetten azt kértük tőle, hogy gyűjtse össze a gyermekvédelemben végzett határterületi terápiás munka pszichoanalitikus aspektusait, és beszéljen arról, hogyan ad keretet, hogyan segíti a munkát a pszichoanalitikus gondolkodás.

Az előadásban tehát ez volt az egyik vezérfonal, Dávid azonban ezúttal is a gyermekvédelem fogalmainak, védettségi kategóriáinak és általában a terület tevékenységének bemutatásával kezdett. Mégsem keltette bennem azt az érzést, hogy eltér attól a témától, amire felkértük, mert ez a terület, és az itt végzett munka tényleg nem érthető meg anélkül, hogy néhány alapjelenséggel tisztában legyünk. Ilyen az, hogy egyáltalán mit jelent a veszélyeztetettség, mi történik, ha a szakember úgy dönt, hogy jelzéssel él, mit jelent ilyen esetekben a titoktartás, és mi mindent csinál a gyermekvédelmi rendszer és benne a pszichológus, terapeuta. Az elmúlt időszak közéleti folyamatai miatt jobban élnek a köztudatban azok a visszaélések és diszfunkciók, amelyek jellemzik a magyar rendszert, Dávid mégis abból indult ki, hogy “nem tudunk új rendszert kitalálni, bíznunk és használnunk kell, ami van.”

Miután elhelyezte a pszichológus szerepét ezen a területen, bele tudtunk mélyedni abba is, hogy hogyan gondolkodik analitikus keretben a gyermekvédelemben dolgozó terapeuta. A munkamód itt is az átéléstől a reprezentáció kialakításán át a reflektált cselekvésen keresztül vezet. Ezen át szűri a terapeuta az általa átélt – gyakran traumatikus, hirtelen történő, szélsőséges, vagy épp reménytelen – eseményeket, családi, egyéni helyzeteket és igyekszik kialakítani a saját mozgásterét. És a kevés számú konzultációs alkalom adta lehetőségekkel élve a családokkal, szülőkkel, egyénekkel végzett munkában ezen keresztül igyekszik először is megnyerni a pácienst az együttműködésre, és megdolgozni a páciens átélését is. Ez pedig – talán ezt könnyű megéreznünk – rettenetesen nehéz akkor, amikor a páciens eleve küldésre érkezik (az együttműködésétől is függ az, hogy visszakaphatja-e gyermeke felügyeletét), vagy szociális szempontból ezer más körülmény szorongatja, és erősen hat rá a szégyen, ráadásul a segítséget nyújtó szerv ugyanaz, amelyik akár a sorsáról is dönthet, és az intézménnyel, mint tekintély szervvel való kapcsolat azokat az agresszor-áldozat diádokat aktiválja benne, amelyek a családi diszfunkciók és nehézségek kialakulásában is szerepet játszottak. A terapeuta megmentő fantáziáinak vagy épp vádló, üldöző szerepkörbe kerülésének analitikus vonatkozásai is helyet kaptak az előadásban.

Az előadás utáni interaktív, kérdéseknek fenntartott szakaszban sokan hoztak személyes esetpéldákat, dilemmákat is. Az idő lejárta után is hosszan folytatódott a beszélgetés az előadóval.

Barna Mária beszámolója

 


A Magyar Pszichológiai Társaság és a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület
ezúton hívja meg az érdeklődőket
a Pszichológiáról Mindenkinek című előadássorozatra,
amelynek következő előadása:

Segíteni és védeni – pszichológusként a gyermekvédelemben

Előadó: Czikora Dávid, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus

Időpont: 2026. szeptember 24. csütörtök, 18:00
Helyszín: ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, 1075 Budapest, Kazinczy utca 23–27., fszt. 4. terem
Élő, személyes részvételű esemény, az eseményt online nem közvetítjük.

A program díjmentes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni ezen a linken lehet: https://forms.gle/pD1c1YmvYvunFmC69

Mit csinál valójában egy pszichológus a gyermekvédelemben? Gyerekekkel beszélget? Szülőket próbál jobb belátásra bírni? Megállapítja, hogy történt-e bántalmazás? Eldönti, hogy egy gyermek maradhat-e a családjában? És egyáltalán: lehet-e pszichológiai segítséget nyújtani ott, ahol a segítség és az ellenőrzés határa időnként meglehetősen nehezen látható?

Egy gyermek szorong, agresszív, nem jár iskolába, romlik a teljesítménye, önmagát bántja vagy éppen feltűnően csendes. Mi a baj vele? Talán nem is ez a jó kérdés. A gyermek tünete szólhat a saját belső nehézségéről, de jelezheti a körülötte lévő kapcsolatok problémáit is: válást, súlyos szülői konfliktust, veszteséget, függőséget, pszichiátriai betegséget, elhanyagolást vagy bántalmazást. A pszichológusnak ezért sokszor nem egyszerűen a gyermeket kell megértenie, hanem azt a családi rendszert is, amelyben a tünet létrejött.

De ki ilyenkor a pszichológus kliense? A szülő, aki vissza szeretné kapni a gyerekét? A gyermek, aki vele szemben ül? A szülő, aki segítséget kért? A másik szülő, aki szerint éppen az előzővel van minden baj? Az egész család? Vagy a gyermekvédelmi rendszer, amely valamilyen változást vár tőlük?

A családsegítőben végzett pszichológusi munka egyik sajátossága, hogy nem mindig az kér segítséget, akinek a szakemberek szerint szüksége volna rá. Előfordulhat, hogy a pszichológushoz küldött ember szerint neki semmi keresnivalója ott, ellenben pontosan tudja, melyik családtagnak lenne szüksége kezelésre. Hogyan lehet bizalmat építeni ilyen helyzetben? Lehet-e segíteni annak, aki nem kér segítséget? Hogyan hasznosítható a pszichoanalitikus gondolkodási keret – az áttételi kapcsolatra irányuló figyelem, vagy tudattalan mechanizmusokra irányuló fókusz ebben, a klasszikus analitikus terápiás keretektől teljesen eltérő miliőben?”

És meddig tart a titoktartás? Mi történik, ha egy gyermek olyasmit mond el, amit senki másnak nem mert? Mi történik, ha felmerül a bántalmazás vagy az elhanyagolás gyanúja? Hogyan lehet egyszerre megőrizni a gyermek bizalmát és gondoskodni a biztonságáról? A pszichológus itt nem nyomozó, nem bíró és nem gyámhatóság, de nem is kezelhet minden elhangzó információt két ember magánügyeként.

A gyermekvédelem egyik legnehezebb kérdése annak megítélése, hogy hol végződik a „nem ideális” család, és hol kezdődik a veszélyeztető családi környezet. Nincs tökéletes szülő, és a gyermekvédelem feladata sem az, hogy előállítsa. De mikor elég jó még egy szülő, és mikortól szükséges a külső beavatkozás? Mit jelent a gyermek mindenek felett álló érdeke akkor, amikor a családtagok érdekei egymással is konfliktusba kerülnek?

Az előadásban szó lesz a pszichológus, a gyermek, a szülők és a gyermekvédelmi szakemberek közötti kapcsolatról, a pszichológiai segítség lehetőségeiről és határairól, valamint azokról a helyzetekről, amelyekre nincs egyetlen jó megoldás. Mit lehet tenni akkor, ha a probléma nem elsősorban pszichológiai, hanem nincs megfelelő lakhatás, pénz vagy biztonság? Mit ér a szülői készségek fejlesztése, ha a család folyamatos krízisben él? És hogyan lehet elkerülni, hogy társadalmi problémákat egyszerűen lelki problémává nevezzünk át?

A gyermekvédelemben dolgozó pszichológus saját érzései sem maradnak az ajtón kívül. Könnyű együttérezni egy szenvedő gyermekkel, és néha meglepően könnyű dühösnek lenni a szülőre. Máskor éppen a szülő kiszolgáltatottsága válik nyilvánvalóvá. A szakember egyik legnehezebb feladata ezért az, hogy ne váljon sem megmentővé, sem vádlóvá, és akkor is képes maradjon gondolkodni, amikor a történetek erős érzelmeket keltenek.

Az előadás ezen a sajátos világon keresztül mutatja meg, hogyan dolgozik egy pszichológus a gyermekvédelemben: mikor kell érteni, mikor kell segíteni, és mikor jön el az a pont, amikor már nem elég érteni, hanem cselekedni is kell.

Az egy órás előadás után lesz lehetőség közös gondolkodásra, beszélgetésre, reflexiókra is.

Tájékoztatjuk, hogy a résztvevők a rendezvényre történő belépéssel hozzájárulásukat adják, hogy az előadás ideje alatt, annak helyszínén róluk fénykép vagy videófelvétel készüljön. Az MPT a felvételeket kizárólag tájékoztatási és sajtó célra használja fel.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kaló Zsuzsa habil. PhD
az MPT szakmai-tájékoztatási titkára