Nekrológ Schödl Lívia

NEKROLÓG
Schödl Lívia
(1945-2025)

Megrendülten tudatjuk, hogy szeretett kollégánk, Schödl Lívia 2025. február 6-án méltósággal, családja körében eltávozott közülünk.

Lívia nagyon eltökélten készült pszichológusnak. Az egyetem előtt a budapesti Gyermek-ideggondozó Intézetben dolgozott a József utcában. Itt ismerkedett meg Polcz Alainnel. Diplomát 1970-ben szerzett az ELTE-n, majd 1982-től a XX. kerületi Nevelési Tanácsadó pszichológusa, később vezetője lett. 1989-ben alapította meg az Adaptációs Iskolaotthont, amelynek a vezetője volt, munkáját több pszichológus és pedagógus segítette. Az Iskolaotthon olyan gyermekek számára kínált nappali foglalkozást (csoport- és egyéni terápiát, oktatást), akiket az akkori iskolarendszer képtelen volt integrálni.  Az Iskolaotthon működése sikeresnek bizonyult. 1994-2004 között a Fővárosi Pedagógiai Intézetben a budapesti nevelési tanácsadók szakfelügyelőjeként dolgozott, majd a Budai Gyermekkórház Gyermek – és Ifjúságpszichiátriai Gondozójában. Munkássága okán számos gyermeknek és felnőttnek segített a problémáik megoldásában, akik a mai napig hálásan gondolnak rá.

A Magyar Szupervízorok Társaságának alapító tagja volt. Elsőként honosította meg és használta a szupervízió terminológiáját és munkaformáját a nevelési tanácsadókban. A szupervízió kiemelt érdeklődési területei közé tartozott. A lélektan fejlődéséhez nem csupán terapeutaként végzett munkájával járult hozzá, számos könyv kapcsolódik a nevéhez, a szakmában talán a Pedagógusok gubancai című kötet váltotta ki a legnagyobb érdeklődést. Nagy tapasztalatával és emberségével a legkuszább kérdéseinkben is képes volt rávilágítani az okokra és a kivezető utakra. Az utolsó hetekig vállalt szupervíziókat, még 2024. decemberében is. Ízig-vérig pszichológus volt, a szakma iránti alázat, mélységes emberszeretet és nyitottság, következetes fejlődési vágy jellemezte. Bölcsessége mély és kiapadhatatlan erőforrás volt sokunknak.

Öröksége tovább él azokban, akik ismertük és szerettük őt.


Warning: JIT is incompatible with third party extensions that override zend_execute_ex(). JIT disabled. in Unknown on line 0