Áttekintés a pandémia első évének pszichés következményeiről

Dr. V.Komlósi Annamária  

A Katasztrófapszichológiai Szekció nevében

A pszichológia minden szakterületén dolgozó kollégák érzékelték a hatásokat, és számos formában (és fórumon) rengeteget tettek is a helyzet tudatosításáért és jobbításáért.

Az alábbiakban a katasztrófapszichológia nézőpontjából próbáljuk meg összefoglalni a tapasztalatokat.

A Covid-19 világjárvány kitörésének hatására Magyarországon 2020. márc. 11-én hirdette ki a Kormány a veszélyhelyzetet

Egy év után érdemes áttekinteni, hogy a pandémia eddigi időszaka milyen hatással volt az emberek pszichés állapotára illetve a testi-lelki jóllétre, és ezek az állapotok milyen kölcsönhatásban lehettek a pandémia szociális és gazdasági hatásaival.

Jelenleg a járvány harmadik hullámában vagyunk, ezért érdemes a tanulságokat levonni, hogy mi pszichológusok is hatékonyabbak lehessünk – vagy hatékonyabban léphessünk fel – a helyzet normalizálása érdekében.

Köztudott, hogy a pandémia jogi és pszichológiai értelemben egyaránt katasztrófajelenség, ami válsághelyzetet teremt. Ezért ugyanolyan emberi reakciókat váltott ki világszerte, mint amilyeneket bármely más katasztrófánál tapasztalhatunk, és amelyeket a katasztrófapszichológiából jól ismerünk.

A katasztrófáknál megjelenő emberi viselkedésformáknak és lelki tüneteknek van egy sajátos – durván 4 fázisra bontható – idői sorrendje. Ezek a Covid-19 járvány felbukkanásakor is nagyjából hasonlóan futottak végig világszerte, méghozzá részben ismétlődve a járvány újabb és újabb hullámaiban.

Első fázis: biztonságvesztés, zavarodottság

Mivel minden katasztrófa-esemény váratlan, azaz felkészületlenül ér mindenkit, először heves félelmek, pánikreakciók (pl. menekülés a veszélyes helyekről, felvásárlási láz) észavarodottság jelentkezik egyéni és intézményi szinten egyaránt. Ez a teljes biztonságvesztés és kontrollvesztés időszaka. Ilyenkor a biztonságérzet és a kontroll visszanyerése az első feladat. Erre törekszünk ösztönösen, ezt próbáljuk elérni tudatosan, és ezt kell elősegíteni intézményesen.

Második fázis: próbálkozások a helyzet kezelésére

A stabilizálást célzó kormányzati rendelkezések (vészhelyzet kihirdetése, karantén elrendelése) nyomán eleinte némileg nőtt a biztonságérzet, és erősödött az egyéni tenni akarás(pl. mohó információ-keresés, maszk-varrás), valamint az altruista cselekvések (pl. bevásárlás az időseknek) is. A helyzet kontrollálhatóságának reménye némileg enyhítette az általánosszorongást és pozitív érzelmeket és tetteket is generált.

Harmadik fázis: szembesülés a valósággal

A „maradj otthon” és „viselj maszkot” szabálya nem hozott kellő áttörést a fertőzés megállítására. A veszélyérzet fennmaradt. A szabadság korlátozása, a munkahelyek elvesztése, átszervezése, online működésre átállás, továbbá az érzelmi biztonságot adó személyes kapcsolódás nehézségei (elszigeteltség, vagy kényelmetlen összezártság)mindenkiből negatív érzelmeket váltottak ki: feszültséget, szorongást, frusztráltságot, lehangoltságot, ingerültséget, tehetetlenséget, türelmetlenséget, vagy éppen dühöt.  Változó, hogy kiből mit, és egyeseknél akár váltakozva jelentek meg ezek a negatív érzelmek.

A pszichés következmények: szorongás, depresszió, állandósuló feszültség, ami kifáradáshoz, apátiához is vezethet, vagy indulatokat, haragot generálhat. Mindezek néha testi tüneteket is okozhatnak, vagy inadekvát viselkedésbe fordulhatnak, pl. elszabaduló indulatok(bántalmazások); vagy a karantén elleni lázadásként szaporodó szabályszegések.

Az emberek természetes hajlama, hogy a bizonytalanság feszültségének csökkentéséremindent értelmezni akarnakkülönösen a saját nem teljesen racionális viselkedésüket, ezért elfogadnak álhíreket és összeesküvés-elméleteket is, de egyfajta bűnbakképzésként sajnos a fertőzöttek stigmatizációja is megjelent. (Szinte, mint a középkorban, amikor nemcsak vesztegzár alá helyezték a fertőzötteket, hanem irtóztak tőlük, mint „bűnösöktől”)

Negyedik fázis: a katasztrófa-állapot végének reménye, újrakezdés

A szigorú karantén nyári feloldása a pandémia befejeződésének illúzióját keltette, ami felszabadultság érzést generált, és a régi életforma örömeinek visszaszerzésével indult (utazások, bulizás)

A klasszikus (lokális) katasztrófák (pl. földrengés) esetében a negyedik fázis valóban az újrakezdés időszaka. A pandémia esetében azonban még messze vagyunk a katasztrófa végétől!

A járvány első hulláma

Ahogy láthattuk a fent leírt négy – általános katasztrófa-fázis – jellemzőinek mindegyike megjelent a pandémia esetében is.  Ám itt az utolsó, a 4. fázis túl rövid volt ahhoz, hogy a belobbant pszichés (és egzisztenciális) problémák rendeződni kezdjenek. Némileg elcsitultak, remélhetően a nagyon súlyos tünetekkel rendelkezők szakemberhez fordultak. Arról is vannak információink, hogy több intézmény is (pszichológus- és orvos-képző egyetemek, önkormányzatok, stb.), továbbá számos szakmai önkéntes (lásd pl. a „Pszichológusok” FB csoport) ingyenes segítséget kínált a pszichés problémák oldására. Ezeknek a segítő fórumoknak az elérhetősége azonban  esetle ges volt, sőt, a működési időtartamuk is.

 A járvány második   hulláma.

A lelki és viselkedéses reakciókat illetően ebben a hullámban is megfigyelhetők voltak a fentebb leírt négy fázis törvényszerűségei, de ezeket már modulálták az első hullám következményei.

Akiknél már az első hullámnak súlyos hatásai voltak (megfertőződés, személyes környezetben haláleset, krónikus vagy akut betegség, pszichés és/vagy kapcsolati problémák felerősödése, magányosság, egzisztenciális válság) ezek tovább rontották az állapotukat.

A pandémia és a karantén különösen azok számára megterhelő, akiknek ilyen körülmények között is felelősségteljes munkát kellett/kell végezniük (egészségügy, szociális ellátás, pedagógia, és más, személyes kontaktusokkal járó közellátási feladatkörök)

A második hullámban az összes korábbi pszichés probléma erősödését tapasztalhattuk, ám új jelenségként általánossá vált a lelki kimerülés. azaz a „karanténfáradtság”.

A karanténfáradtság

Ez a kifejezés azért honosodott meg a pszichiátriai/pszichológiai szóhasználatban, mert több olyan tünetnek az együttes megjelenése fedezhető fel kifejezetten a karanténhelyzettel(szabadság korlátozása, izoláltság vagy összezártság, egzisztenciális nehézségek, mozgáshiány) összefüggésben, amelyek nem azonosak a pontos kritériumokkal diagnosztizálható klasszikus pszichés zavarokkal (pl. depresszió).

A karanténfáradtság tünetei sokfélék. Az alapvető kimerültségen kívül, ami leginkább fizikai fáradtságnak, energiavesztésnek tűnik, feszültség-érzés, ingerlékenység, szorongás, motiválatlanság, a teljesítőképesség csökkenése, zavarok az étkezési és alvási szokásokban, a társas érintkezésben konfliktusok, vagy éppen visszahúzódás társulhatnak hozzá. Egyéni jellemzők függvénye, hogy kinél mi jelenik meg ezekből. Akiknek hajlamuk van a klasszikus pszichés zavarok valamelyikére, átfordulhat azokba – pl. depresszióba.

A karanténfáradtság azonban bárkinél lelki problémáktól mentes személyeknél is – jelentkezhet.

A második hullámban a védőoltások ígérték a felszabadulás reményét, de ezek mennyiségi problémái, valamint a védőoltások körüli bizonytalanságok további stresszt jelentenek. Így egyre több lesz a pszichés zavar (Balázs Judit pszichiáter kolléganőnk szavaival: egyfajta „pszichopandémia” várható). Fokozódhat a lelki kimerülés, ami tovább növelheti a nem megfelelő megoldásokat: pl. szabályszegések, csalások szaporodása, növekvő alkohol és drog-használat, destruktív és öndestruktív cselekvések (agresszió és öngyilkosság).

A fáradtság tünetek a megfertőzötteknél is gyakoriak („Covid-19 utáni fáradtság”). Ezt azonban elsődlegesen maga a vírus idézi elő, és csak ráerősíthetnek kontextuális tényezők.

Harmadik hullám

A jelenlegi időszakban már elmosódottabbak a klasszikus 4 katasztrófa-fázis jellegzetességei.

Most az figyelhető meg, hogy egyre élesebben válik el a reziliens (vagy a szerencsésebb) és az eleve sérülékenyebb (vagy a kevésbé szerencsés) személyek állapota. Szerencsésebbnek azok mondhatók, akiket kevésbé érintett a pandémia miatt bekövetkezett gazdasági válság, vagy a kényszerű életforma-váltásból adódó kényelmetlenségek, illetve akik nem betegedtek meg és nem volt a közeli környezetükben haláleset.

Rezilienseknek azokat tartjuk, akik esetleg nem voltak teljesen „szerencsések”, ám kezelni tudták a helyzetet: képesek voltak újfajta célokat kitűzni, a korábbi életformájukhoz képest váltani, stb.

A lassan egy éve egye erősödő pszichés problémákkal küzdő személyek állapotának javítására sajnos csak kevés szervezett – és médiával is támogatott intézményi megoldást látunk.

Ebben a hullámban a védőoltások kérdése a fő téma. A vakcinák körüli kommunikációs zűrzavar egyfelől részben eltereli a figyelmet a meglévő problémákról, másfelől azonban túl korán megjelenik az az illúzió, hogy az eddig beadott védőoltások révén már „védettebbek”vagyunk. Ezért különösen a „kitartó” fegyelmezett magatartásra eleve kevéssé képes személyeket kellene megfelelő kommunikációval segíteni ennek az időszaknak az átvészelésében.

Megoldási lehetőségek a lelki tünetek megelőzésére és enyhítésére.

Az emberek fizikai és lelki értelemben egyaránt kimerültek. Emiatt várható, hogy az eddig még optimálisan funkcionáló személyeknél is megjelenhetnek pszichés tünetek vagy inadekvát magatartásformák.

A szakemberek a járványhelyzet megjelenésétől kezdve számos javaslatot sulykolnak, amelyeknek mindegyike segít a lelki tünetek, köztük a karanténfáradtság megelőzésében vagy oldásában is. Ilyen a rendszeresség (strukturált napirend) kialakítása, beleértve a munka-vagy tanulás időbeosztása mellett a rendszeres testmozgást, a mentális egyensúlyt biztosító technikákat (pl. mindfulness), az egészséges étkezést, a társas kapcsolatok „gondozását” is.

Mindezek azonban akaraterőt, azaz önkontrollt igényelnek, miközben sokan éppen pszichés problémákkal küzdenek, és eleve önszabályozási energia-deficitben vannak. Ha ilyen állapotban kezünkbe próbáljuk venni a kontrollt, átbillenünk a túlkontrollálásba, ami további energiavesztéssel jár. Ezt is tudatosítani kell az állapot javítását szolgáló ajánlások mellett.

Amit még érdemes javasolni: a korábbi életformánk átgondolását, rövid- és hosszú távra új célok kitűzését, új megoldások tervezését – az örömforrásokat nem feladva.

Legfontosabb arra felhívni a figyelmet, hogy ne essünk abba a csapdába, hogy amikor jön a vesztegzár feloldása, csak a régi életünket és önfeledt kikapcsolódásainkat akarjuk visszakapni!

A pandémia megváltoztatta a korábbi életvitelünket. Illúzió volna azt remélni, hogy ha a járványnak vége, akkor visszaállhat minden ugyanúgy, ahogy volt. Be kell látnunk, hogy az életünket újra kell tervezni!

A világ most nincs jó lelkiállapotban. Fennáll a veszélye, hogy sem az egyéni, sem az intézményi döntéshozásban és teljesítményben nem működünk optimálisan

Megújulásra, tudatosabb, egymást támogató újfajta életmódra és értékrendre van szükségünk.

.

Mi adhat reményt (és szakemberként mivel adhatunk másoknak is) egy újfajta, pozitívjövőképhez?

Az emberiség már sok válságot túlélt. Ám ahhoz, hogy ne csak „túléljünk”, hanem az újrakezdés egy magasabb szintre lépést jelentsen, az optimális működést segítő erőket kell mozgósítanunk. Ennek eszközei lehetnek:

A pszichológiai tőke (remény, optimizmus, reziliencia, énhatékonyság, a saját sors kézbentartása) erősítése
A bizalom és biztonság megteremtése érdekében a helyzetünk minden vonatkozásáról pontos és hiteles információk nyilvánossá tételének elvárása
A jelenlegi- és a jövőben várható helyzet minél mélyebb megismerését (a megelőzést és a kezelést) szolgáló tudományos kutatások támogatásának prioritása
Az egymás iránti tolerancia és az együttműködés elősegítése
Együttműködés a pszichológia különböző szakterületeinek képviselői között, hogy atudományos ismereteink és gyakorlati tudásunk a köz javára kamatoztathatók legyenek.