TRAUMÁVAL KAPCSOLATOS MUNKAVÉGZÉS OTTHONRÓL

Javaslatok a másodlagos traumatizáció kockázatának mérséklésére[1]

Sok ember dolgozik lelkileg megterhelő munkakörben, ahol rendszeresen traumatizáló beszélgetéseknek, képeknek és írott anyagoknak szem- vagy fültanúi. A COVID-19 koronavírus járvány következtében az ilyen jellegű munkákat is otthonról kell ellátni, ahol azonban nem kapható meg a munkahelyi kollégák megértő támogatása, és felbomlanak a munkát és magánéletet elválasztó határok is. Ilyen körülmények között erősen megnő a másodlagos traumatizáció és az együttérzési kimerülés kockázata. A legtöbb ember a menedékkel, a kényelemmel és a kikapcsolódással azonosítja otthonát. Ám, ha ezen a védett helyen bántalmazással, erőszakkal vagy traumával kell foglalkozni, akkor ez a személyes tér könnyen összekapcsolódik magával a traumával.

Ez az útmutató dokumentum öt lépésre bontva ad javaslatokat azon szervezetek számára, melyek munkavállalói a pandémiás helyzet következtében a vikariáló traumatizáció veszélyének vannak kitéve.

Ezek a lépések a következők:

  1. Felismerés
  2. Feltárás
  3. Felelet
  4. Frissítés
  5. Figyelem

 

Ez az 5 lépcsős (5F) modell segít a munkaadóknak a munkavállalók támogatásával kapcsolatos kötelezettségük ellátásában, és lehetőséget ad, hogy felismerjék, felülvizsgálják, és megfelelő válaszreakciókat alakítsanak ki az egyéneket veszélyeztető kockázatokkal kapcsolatban, majd pedig adaptív változásokat és fejlesztéseket segítsenek elő, és érzékeltessék, hogy a megoldásaik a munkavállalóik iránti figyelemből fakadnak.

Traumatizáció szempontjából magas kockázatú munkakörök:

Baleseti nyomozók, halottkémek, bűnügyi elemzők, egészségügyi és szociális gondozók, biztosítási kárigények kezelői, védelemért felelős szakemberek, pszichológusok, szociális médiában dolgozók, szociális munkások, ügyvédek, tanárok stb.

 

 

Felismerés

Abban az esetben, amikor a traumának kitett munkavállalót otthoni munkavégzésre kéri a szervezet, a munkáltatónak mérlegelnie kell a dolgozó jóllétével kapcsolatos felelősségét és a vikariáló sérülések kialakulásának veszélyeit nem csak az egyén, de annak családja (partnere, gyermekei) esetében is.

A traumának kitettségre példaként szolgálhat azon személyek tevékenysége, akiknek a munkája magában foglalja, hogy bűncselekmények áldozataival és elkövetőivel kell foglalkozniuk, illetve felnőttek vagy gyermekeknek védelmét kell biztosítaniuk.

Főbb szempontok

  • A traumának kitett alkalmazottak pszichológiai sérüléseket szenvedhetnek, ideértve a következőket: szorongás, depresszió, együttérzési kimerülés, WHO által definiált PTSD vagy komplex PTSD.[2]
  • Az ilyen típusú foglalkozási szerepekben alkalmazott munkavállalóknak empatikusnak kell lenniük, azonban az empátia növelheti a másodlagos traumatizáció kockázatát.[3],[4]
  • A munkahelyi teamekben a társas támogatás és a társas kötelékek növelik a rugalmas ellenállás (reziliencia) képességét, és csökkentik az egyéni sérülések kialakulásának lehetőségét, azonban ezek a kapcsolatok nehezen kivitelezhetők és nehezen fenntarthatók az otthoni munkavégzés esetében.
  • A trauma-érintettségű munkakörökben az egyén jóllétéhez elengedhetetlen a traumával kapcsolatos munkavégzés és a személyes élet közötti határok felállítása.[5]
  • Ha a traumatizáló tartalmak bekerülnek az otthon közegébe a munkavállaló családtagjai számára is traumatizáló erővel bírhatnak. Nemcsak a munka traumatizáló jellege révén, hanem a munkát végző partnerből/szülőből kiváltódó nyomasztó, vagy éppen agresszív érzelmeknek (negatív lelkiállapotnak) a hatása révén is.

Feltárás

Érdemes teljes feltárást végezni, mielőtt arról dönt a munkáltató, hogy a szakemberek otthonról végezzenek traumával kapcsolatos feladatokat. A munkák elosztásánál fontos elvégezni a munkakörökben rejlő kockázatok elemzését a várható kihívások és a káros hatások azonosítása érdekében.[6] Ebben segítségül lehetnek az elérhető foglalkozás-ágazati útmutatók, melyek standardokat adnak meg a biztonságos munkavégzéshez.[7]

Az egyénekre vonatkozó feltárásnak az alábbi kockázati területekre kell kiterjednie:

  • kikkel él együtt az adott személy,
  • hol él a személy
  • adatvédelem és a munkakörülmények biztosíthatósága
  • digitális biztonsági rendelkezések

További feltárási szempontok:

  • Hogyan kivitelezhető az otthonról dolgozó munkavállaló potenciális traumából fakadó tüneteinek nyomonkövetése (például pszichológiai megfigyelés révén, az Egyesült Királyság Egészségügyi és Biztonsági Végrehajtó Bizottsága által meghatározott felügyelet mintájára)[8]
  • Rendelkezésre áll-e pszichológiai vagy munkatársi felügyelet és támogatás az otthonról dolgozó munkavállalók számára

 

Felelet

(Megoldások a feltárt kockázatok kezelésére)

A feltárt hiányosságok különböző szervezeti válaszreakciókat indukálnak.  Ezek magukban foglalhatják irányelvek – például a szervezeti politika – frissítését, vagy az eljárások, folyamatok és eszközök újragondolását, hiszen a munka számos aspektusa megváltozik az otthoni munkavégzés következtében.

Mérlegelendő kérdések

  • Különös hangsúlyt kell fektetni azon otthonról dolgozó munkavállalókra, akiknek gyermekeik vannak, és/vagy nem áll rendelkezésükre biztonságos munkaterület.
  • A munkavégzés helyének meghatározásakor törekedni kell arra, hogy a leginkább ártalmas feladatokkal lehetőleg a hagyományos munkahelyen, erre kialakított környezetben lehessen foglalkozni, ne otthon.
  • A feladatokat érdemes részfeladatokra bontani vagy felosztani a rugalmasságot és/vagy a csapat hatékonyságát szem előtt tartva.

Ezek a változások nem mentesek a nehézségektől, hiszen időnként (karantén időszakban) elkerülhetetlenül otthoni környezetben kell végezni a traumatizáló feladatokat. Az otthonról dolgozók védelmére szervezett feladatkiosztás következménye viszont az lehet, hogy éppen a hagyományos munkahelyen lesz magasabb szintű a traumatikus kitettség.

A megemelkedett kockázatra való tekintettel, a munkáltatóknak jogszabályban előírt kötelezettségük, hogy folyamatosan értékeljék a szervezeti, és az egyéni kockázatokat, illetve, hogy rendszeresen pszichológiai vizsgálatot végezzenek[9]. A korai felismerés hozzásegít ahhoz, hogy lépéseket lehessen tenni annak elkerülése érdekében, hogy a problémák tovább súlyosbodjanak.

A szakembereknek a következőkre lesz szükségük:

  • Megfelelő képzésre és eszközökre a stressz, az együttérzési kimerülés és a trauma jeleinek felismerésére.
  • Rendszerekre annak monitorozásához, hogy a dolgozóknak egyénileg és csoporttagokként milyen igényeik vannak, milyen a kontroll-szintjük, milyen támogatás áll rendelkezésükre, milyen minőségű társas kapcsolataik vannak, és mindezekre milyen hatást gyakorolnak a változások.

A távfelügyeletet nem könnyű megoldani, de beépíthető egy rendszeres egyéni-, vagy csoportos konzultációs támogató programba. Ezzel lehetőség nyílik a személyes és érzelmi igények felismerésére, és a megfelelő reagálásra.

Ahol súlyosabb mentális állapotokra utaló jeleket mutató személyek vannak, szükséges, hogy kész protokoll legyen a pszichológiai megsegítésükre magán úton, vagy közvetlen beutalással az elérhető foglalkozás-egészségügyi vagy más klinikai intézményekbe[10].

Frissítés

A Covid-19 járvány miatt előre nem látható mértékű változások sora várható a munkahelyeken. Annak érdekében, hogy ezeket a változásokat hatékonyan tudjuk kezelni, folyamatos nyomon követésre és felülvizsgálatra van szükség, így az összegyűjtött bizonyítékok fényében lépéseket lehet tenni a „frissítés” érdekében.

Ehhez szükség van:

  • Megállapodásra abban, hogy mit tekintenek sikernek egyfelől a dolgozók jóllétére vonatkozóan, másfelől az egészség-, és a munkahelyi szervezet hatékonyságmutatóit illetően a trauma áldozatainak szükségleteire való reagálásban és/vagy az elkövetők és a trauma eredetének azonosításában.
  • Teljes elkötelezettségre a vezetőség, a felügyelők és a frontvonalbeli munkavállalók részéről abban, hogy rendszeresen adatokat szolgáltatnak arról, hogy mi az, ami működik, és mit szükséges még fejleszteni.

Ahogy a korlátozások enyhülnek, és a világjárvány kezelhetővé válik, a szervezeteknek alkalmazkodni kell majd annak érdekében, hogy gyorsan tudjanak reagálni, és megfelelő munkamódszereket tudjanak kifejleszteni. A vezetők feladata, hogy irányt mutassanak, és a feladatvégzést a munkakörülmények könnyítésével támogassák, míg a beosztottak felelősséggel tartoznak a kiadott munkát illetően, a szervezetek pedig ezáltal sokkal rugalmasabban működnek. [11]

Figyelem

Értő figyelem szükséges ahhoz, hogy támogatni tudják a dolgozókat a traumatikus élményekkel való megküzdésében, melyek az otthonaikban és munkahelyükön érik őket.

Ez magában foglalja az egyének figyelmes meghallgatását és a kívánságaik és körülményeik figyelembe vételét, úgymint:

  • Sérülékeny csoportok sajátos igényei: azok, akik valamilyen sérüléssel élnek, melybe a mentális egészségügyi problémák is bele tartoznak, vagy akik egy megterhelő időszakon mennek keresztül valamilyen betegség miatt, akiket kapcsolati veszteség, haláleset ért, vagy akik gyermeket várnak.
  • A gyász hatásai.
  • Gondozási feladatok.
  • Pénzügyi korlátok.

A vezetők és kollégák kifejezhetik részvétüket és együttérzésüket azok felé, akik erre rászorulnak. Minden embernek megvannak a saját módszerei a változás kezelésére és mind az idő, mind a bátorítás segíti az alkalmazkodást.

Összegzés

A szervezetek, menedzserek és felügyelők (szupervízorok) feladata lenne, hogy erősítsék a közös tanulást, hogy mindenkit alkalmassá tegyenek arra, hogy részt vállaljon a munkahelyi környezet megteremtésében, melyben a sokszínűség érték, a munkavállalók elkötelezettek és a szervezet számol a trauma megjelenésének kockázatával is.[12]

A cikkben megjelenő kulcsfogalmak

Együttérzési kimerülés: egy érzelmi és fizikai kimerültséggel jellemezhető állapot, melynek következtében a személy kevésbé képes másokkal együtt érezni, vagy mások irányába részvéttel lenni, amit gyakran úgy értelmeznek, hogy ez a gondoskodás negatív költsége.

Másodlagos trauma: stressz okozta sérülés, ami aközben jön létre, hogy segítünk, vagy segíteni akarunk egy traumát elszenvedett személyen. A másodlagos trauma tünetei nagyon hasonlítanak azokhoz, amelyeket az a személy mutat, akin segíteni akartunk.[13]

Egyszerű és komplex PTSD (poszt-traumás stressz szindróma): a két típus elkülönítéséhez látogasson el ide https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3656217/

A PTSD diagnózisa

https://icd.who.int/browse11/l-m/en#/http://id.who.int/icd/entity/2070699808

A komplex PTSD diagnózisa: https://icd.who.int/browse11/lm/en#/http%3a%2f%2fid.who.int%2ficd%2fentity%2f585833559

Pszichológiai felügyelet: a munkahelyi egészség-, és biztonságvédelmi irányításhoz szükséges ésszerű óvintézkedések megtételéért felelős rendszer, amire mindenütt szükség van, ahol a fizikai vagy pszichológiai egészséget veszélyeztető rizikótényező áll fenn. A felügyelet olyan intézkedéseket foglal magában, melyekkel felismerhetők a betegségek korai jelei vagy tünetei.

https://www.hse.gov.uk/health-surveillance/requirement/index.htm

Vikariáló trauma: hasonlatos a másodlagos traumához. Ez egy foglalkozási ártalom: egy elkerülhetetlen hatás a traumával dolgozók körében. Ezt nem a traumatizált emberek teszik velünk, hanem ez egy emberi reakció, ami annak a következménye, hogy megismerjük a trauma valóságát, szembenézünk azzal és kezelni próbáljuk.[14]

Egyéb ajánlott olvasmányok

BPS Krízis, Katasztrófa és Trauma Szekció Anyagai

https://www.bps.org.uk/member-microsites/crisis-disaster-and-trauma-psychology-section/resources

Working from home: Healthy sustainable Working during the Covid-19 Pandemic and beyond https://www.bps.org.uk/coronavirus-resources/public/working-from-home

[1] A Brit Pszichológiai Társaság ajánlása. Fordította Balogh János és Bodai Nóra. Lektorálta V. Komlósi Annamária

[2] Ludick, M. Figley, C.R. (2016). Toward a mechanism for secondary trauma induction and reduction: Reimaging a theory of Secondary Traumatic Stress. Traumatology, 23(1), 112–123.

[3] Stamm, B.H. (1999). Secondary Traumatic Stress: self-care issues for clinicians, researchers and educators. Maryland: Sidran Press.

[4] Tehrani, N. (2010). Compassion fatigue: experiences in occupational health, human resources, counselling and police. Occupational Medicine, 60(2), 133–138.

[5] British Medical Association (2019). Vicarious trauma: signs and strategies for coping https://www.bma.org.uk/advice-and-support/yourwellbeing/

vicarious-trauma/vicarious-trauma-signs-and-strategies-for-coping

[6] Tehrani, N. (2015). A guide to psychological screening and surveillance in the workplace.

[7] https://www.personneltoday.com/hr/guide-psychological-screening-surveillance-workplace/

[8] https://www.hse.gov.uk/health-surveillance/requirement/index.htm

[9] Hesketh, I. & Tehrani, N. (2019). ‘Supporting the Wellbeing of Internet Child Abuse Teams’ College of Policing Ltd. Available at:

Supporting the wellbeing of Internet Child Abuse Teams (ICAT) – New College Guidance

[10] HSE Management Standards, https://www.hse.gov.uk/stress/standards/

[11] McKinsey (2017). The 5 Trademarks of Agile Organisations. https://www.mckinsey.com/business-functions/organization/our-insights/thefive-

trademarks-of-agile-organizations

[12]  Bloom, S.L. (2014). Restoring Sanctuary: A new operating system for trauma-informed systems of care. Oxford: Oxford University Press

[13] Figley, C.R. (1995). Compassion fatigue: Toward a new understanding of the costs of caring. In B.H. Stamm (Ed.) Secondary traumatic

stress: Self-care issues for clinicians, researchers, and educators (pp.3–28). Maryland: The Sidran Press.

[14] Saakvitne, K.W., Pearlman, L.A. & Traumatic Stress Inst, Ctr for Adult & Adolescent Psychotherapy, LLC. (1996). A Norton professional

book. Transforming the pain: A workbook on vicarious traumatization. W W Norton & Co.